Posted by on okt 12, 2017 in Egyéb |

A Csengele háznál megépült kemence, a próbasütések után, október 1-én lett hivatalosan átadva.

A rendezvényre nagyon sokan eljöttek, nagy örömünkre nem csak kis falunkból. A programot a Csengelei Templom Scholája nyitotta meg. Ezek után Nagy Mihály vőfély mondott köszöntőt, majd Kormányos Sándor polgármester adott át okleveleket és emlékérmeket mindazoknak, akik közreműködtek a kemence építésében, sütöttek benne és a későbbiek során munkájukkal segítik az itt megrendezésre kerülő eseményeket. Polgármester két jelképes kulcsot is átadott, elsőként Rényi Lászlónak a népdalkör és citerazenekar vezetőjének, akik ezek után rendszeres heti próbájukat itt fogják tartani, valamint Vincze János népi iparművész fafaragónak, akinek részére egy műhelyet fognak kialakítani a házban. Ezek után Antal Imre plébános megszentelte a kemencét, majd a Csengelei Népdalkör és Citerazenekar szórakoztatta műsorával a jelenlévőket.

 

Az ünnepélyes rész után el is készültek a finomságok, melyekből lehetett kóstolni. Sült a kemencében sertéscsülök, kenyér, rétes, kenyérlángos, krumplis pogácsa és kalács, két üstben főtt a gulyásleves, egy bográcsban pedig pacal. Tárcsán folyamatosan sütötték a krumplit, és a csirkét, később a debrecenit és a szalonnát, lerniben a „hajába krumplit”. A finom étkek mellett folyamatosan lehetett házi készítésű sajtokat is kóstolni. A rendezvény késő estig tartott, nagyon szépen köszönjük a sok-sok segítséget, a sütőknek, főzőknek és mindenkinek, aki munkájával bármilyen formában hozzájárult a rendezvény sikeres lebonyolításához.

IMG_2337

 IMG_2341

IMG_2344

IMG_2346

IMG_2348

IMG_2351

IMG_2357

IMG_2417

IMG_2454

IMG_2455

IMG_2466

IMG_2443

IMG_2469