Az Erdősarki iskola története egy volt erdősarki diák emlékei alapján

A II. világháború javában dúlt, mikor 1941-ben elkezdték az iskola alapjait kiásni. Az épület helyének kiválasztása telitalálat volt. A többi iskolától való távolság és maga a helyszín is ideális. A játszótér az erdő végében, óriási tölgyfák árnyékában volt, a tanítók nem is ragaszkodtak a tízperces szünethez, mindig megtoldották egy kicsit. Az ötvenes évek elején (mikor Tito „láncos kutya” lett) itt gyakorlatoztak a katonák, hatalmas tankállásokat, géppuska fészkeket, futóárkokat ástak. Elvonuláskor ezeket nem temették be. Micsoda jó játszóhelyek lettek ezek a gyerekeknek! Kifulladásig „árokmacskáztunk”, fogócskáztunk bennük.

Minden évben itt szervezték meg a Madarak és fák napját, ami mindig május utolsó szombatja volt. (Akkor még szombaton is volt tanítás.) az Erdősarki Iskola volt a vendéglátó. Már reggel 9 körül érkeztek a többi öt iskola tanulói lovaskocsikon. (A későbbi években a felsősök kerékpáron.) Egész napos kulturális műsor, sportvetélkedők zajlottak az iskolák legjobbjai között a hűs árnyat adó gyönyörű tölgyek alatt.

Az iskolát Márton József vállalkozó építette. Azok az idősek – akik az építkezésen fiatalon részt vettek – elmondták, hogy az italozás napi szinten folyt. Lehet, hogy ezzel magyarázható az épület tájolása. Ha 90 fokkal elfordították volna (elejével az út felé) mindkét tanterem egyforma világos lett volna. Így a felsős tanterembe soha nem sütött be a nap, főleg borús időben nagyon sötét, szemrongáló volt.

Építkezés közben elég súlyos hibák is előfordultak. Pl. elszabták a tetőgerendákat, horogfákat. A faanyagot pótolni kellett, ez miatt elég hosszú ideig állt az építkezés. Hogy ez szándékos volt-e, vagy figyelmetlenség, az már soha nem derül ki. Az építésvezető napi vendég volt az egyik közeli tanyában, ételt, italt kapott bőven naponta többször is. Az elszabott faanyagot rárakták erre a tanyára. Aki ezt mesélte, azt mondta, olyan tető van azon a tanyán, hogy az épület rég kiporlad alóla, de a tető még állni fog.

Az iskola átadása 1943-ban történt és a tanítás is ekkor kezdődött benne. Ezt azért tudom pontosan, mert az idősebb nővérem 1936. júniusi születésű, 1942-ben el kellett kezdenie az iskolát. Az első osztályt nem Erdősarkon, hanem a Pántlika úti iskolában végezte. (Együtt járt azzal a Tóth Istvánnak, aki itt lakott az Akácfa utca sarkán, sajnos nemrég elhunyt.) Ha 1942-ben nyílt volna meg az iskola, ami a mi tanyánktól kb. 300 méter, Tóth Istvánék még közelebb laktak, akkor miért jártak volna azok a csöpp gyerekek a 3 km-re lévő iskolába? A nővérem még azt is elmesélte, hogy édesanyánk nem tudta őt elkísérni a tanévnyitóra sem, mert a fiatalabb nővérem akkor született (1942. tavaszán) és olyan hosszú időre nem hagyhatta otthon a pici babát, mivel csak gyalog tudtak közlekedni. Így Tóth István édesanyja, Emi néni (Boros Emília) kísérte el a két kis első osztályost.

Tehát az Erdősarki Iskola nem 1942-ben, hanem 1943-ban nyitott, és az első tanító nem a Sárhegyi házaspár volt, hanem Rakonczai László. Ő tanított itt az 1943-44-es tanévben. Őt követte a Dóczi házaspár. A Templomhalmi Iskolában tanított Dóczi Mihály és özvegy Csukly Kálmánné Reveland Erzsébet, akik 1944-ben történt házasságkötésük után kerültek Erdősarokra és itt tanítottak 1953-ig. 1953-ban költözött a helyükre a Sárhegyi házaspár – Sárhegyi Károly és Cseh Irén. 1955-ben Sárhegyiné nyugdíjba ment, helyére jött Hász Béláné Nagy Ilona, aki a fiatal erdész felesége volt és az erdészházból járt át kerékpárral. Amíg szülési szabadságon volt 1957-ben, Fekete Flórián helyettesítette, Balástyáról járt biciklivel.

1

Sárhegyi Károlyné Irénke néni utolsó osztályával 1955. tavaszán

1958-ban Sárhegyi Károly bácsi is nyugdíjba ment, a szolgálati lakásból beköltöztek a faluba, a Kossuth utcába. Ekkor jött Szinok Gábor bácsi 1958 szeptemberétől. A felesége (Erzsike néni) nem pedagógus végzettségű volt, innentől kezdve sűrűn váltották egymást az alsós tanítók. Mivel nem megosztható volt a szolgálati lakás, kövesút sem volt, embert próbáló volt idejárni főleg télvíz idején.

1958-tól megosztották az alsó tagozatot – délelőtt tanult az 1-3. osztály, délután a 2-4.

1958. szeptembertől itt kezdte pályafutását kezdő tanítóként Sinka Ilona. Csak néhány hónapot tanított itt, őt váltotta Osváth Ilona. Ők a 2.-4. osztályt tanították, az 1.-3.-os tanítót Hász Béláné volt. Az 1959-60-as tanévben Paragi Mária és Turai József volt az alsós két tanító. Ők össze is házasodtak. Kialakítottak maguknak egy szolgálati férőhelyet a szertárban. 1960-61-ben jött alsóba Fekete Erzsébet (A későbbi Frányóné. Nagy zöld Izs-zsel járt át Balástyáról) – és Tóth Lászlóné Varga Ilona. 1961-62-ben Tóth Lászlóné elment, maradt Fekete Erzsébet, ekkor jött Bitó Józsefné Kiss Márta.

1962-62-ban Fekete Erzsébet férjhez ment Frányó Károlyhoz és a Vadgerlési Iskolába költöztek. Helyette jött Bagi Dezsőné Makra Ilona. Ők ketten – Bitóné és Baginé – voltak az alsós tanítók. 1964-től megosztották a felső tagozatot is. Ekkortól Szinok Gábor bácsi és Bitó József lett a két felsős tanító.

1966-ban elköltözött Bagi Dezsőné, helyére jött Bujdosó László. 1967-68-as tanévben Bujdosó László helyére Biczók Magdolna jött. 1969-ben Szinok Gábor bácsi nyugdíjba ment, elköltöztek Kiskunfélegyházára. Ekkor költözött be a Bitó házaspár a szolgálati lakásba. (Addig a régi orvos lakásban laktak.) Gábor bácsi helyére nem vettek föl senkit. A felsős létszám annyira lecsökkent, hogy újra összevonták a felső négy osztályt. Felsőben Bitó József tanított 1979-ig, ekkor a nagyon alacsony létszám miatt megszűnt a felső tagozat. Az alacsony létszám miatt 1969-től az alsó négy osztályt is újra összevonták. Bitó Józsefné tanított 1995-ig. Ekkor végleg bezárták az iskolát.

Ezeket az adatokat azért tudom pontosan, mert 1953-tól ide jártam iskolába. 1962-ben ballagtam el, az utána következő időszak leírásához Bitóné Mártika nyújtott segítséget, amit ezúttal is köszönök. Mivel közel laktunk az iskolához, édesanyám rendszeresen átjárt segíteni a tanító néniknek (Dóczinénak, Sárhegyinénke) mosni, takarítani. A tantermeket a szüleim meszelték be, takarították ki minden nyáron. Édesapám vágta náluk a disznót, édesanyám is ott segédkezett. Így én, mint kisgyerek gyakori „vendég” voltam az iskolában, meg a tanítói lakásban. Mindig rácsodálkoztam Sárhegyi Károly bácsi csodálatos lepke-gyűjteményére, meg preparált madaraira. Dóczinéról nagyon halvány emlékeim vannak. 1952-ben született meg a kisunokája. Olyan boldog volt, hogy minden hónapi szülinapjára kis versikét írt neki egészen egy éves koráig – és azt nekünk is felolvasta. Sárhegyiné Irénke nénire már jobban emlékszem. 1953 nyarán mikor ideköltöztek, eljöttek hozzánk, mivel Dócziné ajánlotta, hogy a szüleimtől kérhetnek segítséget, ha gondjuk akad. Én nagy merészen odaálltam a tanító néni elé és megkérdeztem, nem mehetnék-e a nővéremmel együtt én is iskolába. Ő mosolyogva magához húzott és azt mondta, hát gyere! Valószínű azt gondolta, pár nap múlva úgyis rá fogok unni. Így kezdtem én 1953-ban ötévesen az iskolát. Szorgalmasan végigjártam az egész tanévet, de fiatal korom miatt nem kaphattam bizonyítványt, újra kellett járnom az első osztályt.

1958-ban kezdtem az ötödik osztályt, így abban a szerencsében volt részem, hogy négy évig járhattam Szinok Gábor bácsihoz, a világ legjobb tanítójához.

Felső tagozatban az iskola történetében csupán négy tanító tanított – Dóczi Mihály (1944-1953), Sárhegyi Károly (1953-1958), Szinok Gábor (1958-1969) és Bitó József (1964-1979). Ezeket a tanítókat (feleségeikkel együtt) nagyon nagy tisztelet övezte a tanyavilágban. Ők valódi „lámpások” voltak. Fáradságot nem ismerve nyújtottak a tananyagon kívül még nagyon sok pluszt, összefogva az iskolából kimaradt fiatalokat is. Színdarabokat, néptáncokat tanítottak be. A tanyavilágban akkoriban elég nagy volt a szegénység, a néptánchoz nem tudták volna megvenni a ruhát, ezért Sárhegyiné Irénke néni színes krepp papírból varrt szoknyát a lányoknak. Az idős Sebők Balázs bácsi kisérte őket hegedűvel.

Ezek a tanítók vállalták a felnőtt képzést is, gázlámpa mellett vezették az esti iskolát. Mikor 1968-ban kigyulladt a villany, esténként a tanulás befejezése után beültek az emberek TV-t nézni. Ügyes-bajos dolgaikkal is bátran fordulhattak a tanítókhoz, a segítség biztos nem maradt el. Ezért tisztelték annyira ezeket a tanítókat. Mikor ezt beszélgetés közben megemlítették Bitó tanár úrnak, szerényen csak annyit mondott, Szinok Gábor bácsi után nem volt nehéz kivívni a tiszteletet.

Én meg azt mondom, ha Gábor bácsi magasra tette a lécet, azt „megugorni” nem volt kis feladat – és nekik sikerült!

 Nagyon sajnálom, hogy ez a korszak – az Erdősarki Iskola története – a Bitó házaspárral lezárult. Azt gondolom, aki ebbe az iskolába járt, sok tudással és emberi értékkel gazdagodva, csak szeretettel emlékezik az itt eltöltött évekre.

 

Tóth Józsefné (Sinkó Matild)

volt erdősarki diák

Translate »
Megszakítás