Csemegeszőlő tőkék kerültek Csengelére
A Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete TÁMOP-os pályázatának keretén belül Csengele is lehetőséget kapott részvételre. Ez egy olyan kiskert program volt, ahol csemegeszőlő tőkék bemutatására és telepítésére volt alkalom.
A rendezvényre november 18-án délután került sor a Faluházban. Kormányos Sándor polgármester köszöntötte a jelenlévőket és ezután Dr. Hajdu Edit mutatta be a rezisztens (ellenálló) csemegeszőlők telepítését, gondozását. Az érdekes és nagyon sok információval bővelkedő előadás után 10 család kapott 7 különböző fajta szőlőtőkét.
Befejezésül egy tőkét közösen ültettek el Franczia Józsefnél, hogy mindenki lássa, hogyan kell helyesen ültetni.