Csengelei delegáció Nowa Slupiában

Május 22-én nagy ünnep volt a lengyel testvértelepülésünkhöz, Nowa Slupiához tartozó Szentkereszthegyen.

A hegy tetején lévő ezer éves kolostorban őrzik Jézus keresztjének ereklyéit és ápolják a magyar Szent Imre herceg tiszteletét. Eredetileg itt bencés szerzetesek éltek, de már 80 esztendeje, hogy a Szűz Mária Oblátusai Missziós Rend látja el a kegyhely gondozását. Emellett megültek egy másik évfordulót is, mivel a szerzetesrendet 200 éve alapították.

Erre az ünnepre volt hivatalos Csengeléről egy 3 fős delegáció, melynek keretében Kormányos Sándor polgármester, Katona Attila hitoktató és Zólyomi-Katona Theodóra, mint tolmács utazott Lengyelországba. Rajtuk kívül még képviseltette magát Pesterzsébet önkormányzata és Molnár Imre kulturális attasé, aki a lengyel-magyar kapcsolatok fő támogatója.

Az ünnepség napján megkoszorúztuk Szent Imre szobrát, majd részt vettünk a több, mint kétórás szentmisén. A mise végén felszólalt Csengele polgármestere, Kormányos Sándor is. Beszédében köszönetet mondott a szerzeteseknek azért, hogy ápolják a magyar kapcsolatokat, és Vincze János csengelei fafaragó Szűz Mária szobrát adta át nekik ajándékul.

A mise után Nowa Slupia határába vonultunk, ahol egy nemrég elkészült körforgalmat ünnepélyesen átadtak és Szűz Mária Oblátusai Missziós Rendről neveztek el.

További hozománya a mostani látogatásnak, hogy Andrzej Gasior Nowa Slupia polgármestere köszönetet mondott Kormányos Sándornak, amiért Csengele önkormányzata tavaly nyáron vendégül látott 12 lengyel fiatalt öt napra. Ezt ők most viszonozni szeretnék, ezért a nyár folyamán ők hívnak meg 12 csengelei fiatalt, hogy a megkezdett kapcsolatok tovább folytatódjanak.

A helyi vadásztársaság vezetője is jelezte, hogy szívesen felvennék a kapcsolatot a csengelei vadászokkal.

Köszönet illeti meg Nowa Slupia és Csengele önkormányzatát, hogy a kapcsolatok szépen fejlődnek. Nagy öröm látni a lengyel település főterén a jól látható táblát, mely hirdeti, hogy Magyarországon van egy Csengele nevű falu, akinek lakói nyitottak a nagyvilág felé.

És még az is jó, hogy ezt a táblát nem csak az ide látogató csengeleiek veszik észre, hanem az évente Nowa Slupiába látogató háromszázezer turista is.

Katona Attila

nowa3

nowa2

nowa1

Fotók: Molnár Mihály, forrás: nowaslupia.pl

Az alábbi fényképeket Kormányos Sándor készítette:

DSC_0017

DSC_0022

DSC_0069

DSC_0080

Translate »
Megszakítás