Települések versenye Jászszentlászlón

A szomszéd településen, Jászszentlászlón május 1-2 között VII. alkalommal rendezték meg a Civil Kulturális és Sportnap és Falualapítók napját.

A programsorozat második napján települések közötti versenyt hirdettek „A betyárját” címmel. Csengelét a tollas barátok csapata képviselte, Csengelei Tollas Sasok néven mutatkoztunk be. A játékos vetélkedők mellet neveztünk a főzőversenyre is, valamint a regisztrációnál derült ki, hogy pálinkát is lehet zsűriztetni, amire ugyan nem készültünk, de rögtön három plusz egy pálinkával jelentkeztünk erre a számra is. Mivel szakadt az eső gondoltuk megvicceljük a zsűritagokat, az egyik pohárba esővizet gyűjtöttünk és adtuk le, mint „háztáji jellegű” pálinka. Mindezek után megkezdődtek a versenyszámok, melyeket a nagyon hideg és esős időjárás miatt a szervezőknek módosítaniuk kellett. A sok ötletes és szórakoztató játék között volt patkódobás, rönkgurítás, lufi fújás, talicskatolás, el kellett énekelnünk egy betyárnótát is, melyet mi magunk írtunk, egy lángost úgy kellett körbeharapni, hogy Magyarországot véljék a zsűri tagjai felfedezni.

A versenyre Jászszentlászló, Csólyospálos, Szank, Kiskunmajsáról két csapat és mi csengeleiek jelentkeztünk. A hat csapat közül a II. helyezést sikerült megszereznünk, aminek nagyon örültünk.

 

 

Translate »
Megszakítás